Szechenyi logo

Anna és Gáspár

Anna és Gáspár története egy igazán különleges, mosolyra késztető fordulattal indult

Anna és Gáspár története egy igazán különleges, mosolyra késztető fordulattal indult, hiszen bár egy gimnáziumba jártak, akkor még nem ismerték egymást. Évekkel később, 2014. július 6-án kezdődött közös történetük, amikor Anna meglátott egy képet Gáspárról a Facebookon. Egy apró trükkel indította el a beszélgetést: megkérte Gáspárt, hogy meséljen akkori iskolájáról, hiszen egyik barátnője is pont oda készült. Ez persze nem volt igaz, de beszélgetésük azóta is tart, és pontosan tíz évvel később  már férj és feleségként álltak egymás mellett az oltárnál.

Az eljegyzés egy mesebeli helyszínen, a belgiumi Brugge-ben történt 2023. augusztus 27-én méltó nyitányt szolgáltatva egy gyönyörű esküvőnek.

Az esküvőszervezést kifejezetten élvezték, hiszen mindketten imádnak tervezni. A legnagyobb kihívást a tökéletes helyszín megtalálása jelentette, de amikor rátaláltak a Csillagkertre, egy pillanatig sem volt több kérdés: „Tudtuk, hogy ez lesz a befutó”. A helyszínválasztás után minden gördülékenyen ment, és végül pontosan olyan lett a nagy nap, amilyennek megálmodták.

A Csillagkertben minden adott volt ahhoz, hogy felejthetetlen legyen az esküvő: természetközeli környezet, kényelmes tér a vendégeknek, könnyű megközelíthetőség, és – ahogy azt külön kiemelték – különleges és nagyon finom ételek, amelyekről mindenki elismerően nyilatkozott. A szertartást a szabad ég alatt tarthatták meg, ami szintén hatalmas élmény volt számukra. A gyönyörű környezetben tartott ceremónia egyszerre volt megható és varázslatos.

A Csillagkertet azoknak ajánlják, akik egy kényelmes, jól megközelíthető, természetközeli helyszínt keresnek, ahol valóban minden adott egy álomesküvőhöz. „Tényleg itt minden adott ahhoz, hogy egy szuper esküvőt lehessen szervezni” – mondják.